Mindig is tudtam, hogy egyszer belevágok. Volt egy csomó “ha”, például ha majd egyszer már nem szülök többet, majd ha lesz rá energiám. De időben volt ezeknek kontrollja. Szóval, ha mindez teljesül, személyi edzőhöz szeretnék járni, és minden erőmmel azon leszek, hogy változtassak magamon, életmódomon. 

Iskoláskorom óta cikiztek, gúnyoltak a nagy fenekemért, hogy kövér voltam. Volt olyan srác is, aki szóvá tette, hogy mitől olyan széles, vaskos a csípőm. Nagyon felszínes vélemények ezek, de hihetetlenül meg tudja ölni az ember önbizalmát, énképét. Legalábbis nálam maximálisan sikerült. A családomban mindenki vékony, általános testalkatú. Otthonról is kaptam jóságokat, akár tudattalanul fogalmaztak rosszul („látod, attól még, hogy úgy nézel ki ahogy, mázlid van a pároddal” – köszi…), akár a szemükből sugárzott, hogy szerintük mi nem áll jól, ott se találtam támogató közeget.

Az egyetemen az új barátok és későbbiekben a férjem volt az első, akit nem érdekelt a külső. Az első fiunk születése után már nagyon éreztem, hogy tenni akarok magamért, de még akartunk gyerekeket, vagyis először egy kistesót. Az élet végül úgy adta, hogy hármasiker hugik jöttek, így viszonylag, időben gyorsan el tudtam jutni abba az időszakba, hogy itt az ideje az edzéseknek. Reggelenként, ha felkeltem vagy huzamosabban ültem, fájdalmas volt ráállni a talpamra és pár lépést tenni. Nem tudtam már kényelmesen guggolni, térdelő ülésben elhelyezkedni, futni a gyerekek vagy a busz után… Elegem lett abból, hogy másokért mindent megteszek, magamért meg alig valamit. Tudtam, ha egyszer belevágok abba, amire évek óta vágyom, akkor kitartó leszek. Próbáltam korábban saját erőmből jól étkezni (utólag kiderült, hogy amit az átlag ember fogyókúrásnak gondol, sokszor nem is az! :D), futni járni, tornázni, de pár hónap után elhaltak ezek a változtatási lázak. A rendszeresség kellett nekem a sikeres életmódváltáshoz. 

Adélt a férjem ismerte korábbról, többször is mesélt róla motivációként, de az maradt meg bennem igazán, mikor begipszelt lábakkal az ágyon fekve tornázott. Ezt az insta videóját korábban többször is megnéztem, mert áradt belőle az, hogy ha meg szeretnél tenni valamit magadért, akkor nem kell ide időhúzás, valamint biztosan képes leszel rá. Így jutottam el Adélhoz.

Nem voltak számszerű céljaim, nem tudom megmondani, máig se igazán, hogy hány kiló szeretnék lenni, mi lenne számomra az ideális. Ennek ellenére mégis határozott céljaim vannak. Az alapján, amit hoztam magammal a múltból, biztos voltam benne, hogy szeretném elkerülni a fiam, és majd a csajok kapcsán, hogy az oviban, vagy suliban kinevessék őt, rossz érzése legyen, hogy az anyukája kövér. Fittebb szerettem volna lenni, bármikor futni, rohanni, bogarakat lesve/ gyerekeimhez leguggolni tudni. Azt is szeretném elérni, hogy az evést ne stresszkajálásként fogjam fel, vagy a hangulatingadozásaim ne falási rohamokba torkolljanak. Nem tudom, ki hogyan áll a bakancslistájával, de nálam ilyenek is szerepelnek: fogyás, hard dog race base és normál, egy igazi futóverseny, félmaraton lefutása, megtanulni snowboardozni, Balaton átúszás. Szóval motiváció, az van! 

Január közepe óta járok Adélhoz. Elképesztő, de már egy jó ideje tudok futni, guggolni, simán bírom a térdelő ülést. Sokkal jobban bírom az edzéseket. És már nem gondolom azt, hogy hatalmas a fenekem. Az étkezés a nehezebb nekem, de mivel ez egy életmódváltás és nem diéta, így a család étrendjébe is be lehetett építeni az egészségesebb elkészítésű ebédeket, a teljes kiőrlésű termékeket. Ezek mellett a többi étkezés tárháza is bővült, az eleinte szűkösnek mondható lehetőségekből. Mármint, amíg az ember bele nem tanul, hogy mit mikor érdemes, addig úgy tűnik, hogy semmit sem ehetsz! Aztán kiderül, hogy nem is úgy van az. Nem vagyok tökéletes, én is bűnözöm, stresszesebb időkben még inkább. Azonban a rendszeres találkozások Adéllal, a étrendemen feletti kontrollja, a közös beszélgetések, az edzések, és a férjem támogatása mindig visszalibbenti a „megéri” mérleget a tudatos étkezéshez. 

A változásom elindult, és már mások is észreveszik, megdicsérnek. Havonta mérünk, fotózunk, folyton alakulok. Minden ilyen pillanatban hálás vagyok, hogy sikerült ez az egész folyamatot beindítani, hogy Adélra rátaláltam. Már 18 kg-ot fogytam!